Lóci játszik

Egy zenekar karrierjének talán legizgalmasabb pillanata, amikor “beindul a szekér” és erős lendületet vesz a sikerhez vezető emelkedőn. A Lóci Játszik zenekar három éve alatt, már egyértelmű jelek mutatták, hogy itt valami készül, hiszen Csorba Lóci névadó frontember, a VAN című mozi filmzenéjével megalapozta a közönség és a szakma figyelmét.

Ezt követte a  Ki Mit Tube és a Cseh Tamás Program elismerése, egy sikeres turné a Margaret Islanddel közösen, majd fölényesen megnyerték a Veszprémi Utcazene Fesztivál közönségdíját.

A KROKODIL című második lemezükről már négy dal is bekerült a rádiókba és 2018-ban már az új szerzemények stúdiómunkái zajlanak. Az elmúlt év tökéletesen telt a zenekarnak, hiszen megnyerték a Fonogram “Év Felfedezettje” címet és a Szigetes Fesztiválok rangadóját, a Nagy-Szín-Padot is megnyerték, így idén nyáron az összes fesztiválon kiemelt helyeken léptek fel, ahogy például a VOLTon a Linkin Park előtt, a SZIGETen pedig PINK előtt, a Strand fesztiválon a Bastille előtt. Utóbbinak a hivatalos himnusza is a ´Nem táncolsz jobban´ slágerük egy nyári mutációja lett, ´Nem strandolsz´ jobban címmel.

A nyári történésekről az ´Annak Jobb´ című dalra készült egy “élményfilm” a koncertek és a backstage képeivel. Aki egyszer elmegy egy Lóci koncertre az szinte egyből rajongóvá válik és a kibontott csokornyakkendős csapat fellépésein, személyesen is átélheti a közönség, hogy milyen az, amikor a Lóci Játszik.

A zenekar tagjai:
Csorba Lóci - basszusgitár, ének

dr. Dobozy Ágoston - zongora
Fülöp Bence - gitár
Fábián Tibor - dob
Seress Bence - szaxofon
Rácz Dániel - trombita

Gold Record kiadványok:
2015 // Hadd legyek arról híres (ALBUM)
2016 // Nem táncolsz jobban, mint én (dal)
2016 // Krokodil (ALBUM)
2017 // Nem Strandolsz jobban (Strand Fesztivál 2017 Himnusz) (dal)
2017 // Nemt áncolsz jobban (Summer Remix) (dal)
2017 // Annak jobb (Radio Edit) (dal)
2018 // Szív-láb-dob (dal)
2018 // Szív-láb-dob (Radio Edit) (dal)